kategória nélkül

Karácsonyi mindenféle – új termékek és 21-én, szombaton is Maido!

Kedves Vásárlóink!

Decemberben új árukkal várunk mindenkit sok szeretettel hétköznap 13-17 óra között a Maros utca 25. mfsz 1-ben (27-es csengő).

Betegség miatt a december 14-i nyitvatartás elmarad, de egy héttel később, december 21-én, szombaton még sokkal inkább várunk mindenkit, 10-től este 6-ig. Webáruház élőben, új termékekkel, kipróbálási lehetőséggel, és japán ételkóstolóval.

 

Omurájszu – rizses omlett

Sült rizst készítünk, amit a szójaszósz és szaké helyett ízesíthetünk erőlevessel, egyszerűen sóval-borssal, de ha igazán japános fogást szeretnénk, akkor a főzés során paradicsompürét vagy ketchupot adunk a töltelékhez, ami meglepően jól illik a rizshez (jómagam legalábbis még sosem ettem ketchupos rizst, és elképzelni sem tudtam, hogy ennyire jó lehet).

Vékony rántottát sütünk, amelyet azonban nem keverünk össze a serpenyőben, hiszen ebbe fogjuk csomagolni a rizst. Ez az a művelet, ami ügyességet (vagy ravaszságot) igényel: amikor a rántotta alja már már nem, de a teteje még enyhén ragad, a tölteléket az egyik felére kanalazzuk úgy, hogy a szélen elég hely maradjon, majd ráhajtjuk a másik felét, és egy kicsit még sütjük az egészet, mielőtt tányérra csúsztatnánk. A könnyebb megoldás az, ha a tölteléket középre helyezzük, mindkét szélét ráhajtjuk, majd fejjel lefelé borítjuk a tányérra, a lényeg, hogy a töltelék ne látsszon ki. (Persze a kézügyességileg igazán kétségbeesettek csinálhatják úgy is, hogy a rántottát borítják a tányérra és ott ügyeskednek.) Ketchuppal díszítjük.

Ha igazán kiadós ételt szeretnénk, készíthetjük káré rájszuval is, ekkor a curry szószából önthetünk az omlett köré.