november 2010 hónap bejegyzései

Kalligráfia leckék az interneten

Előző alkalommal jó pár lehetőséget megnéztünk, hogyan is keressünk mintákat gyakorláshoz, vagy egy-egy kalligráfia elkészítéséhez. Most kimondottan azt nézzük meg, hogy hol találhatunk konkrét leckéket az interneten, és kicsit még bővítjük az előző írás témáját is.

Mielőtt belevágnánk mai témánkba szeretném kihangsúlyozni, hogy ha tehetjük, mesterrel gyakoroljunk. A személyes kapcsolatot, a személyes tanítást nem helyettesítheti sem az internet, sem az online lehetőségek. Aki már megpróbálta a japán kalligráfia művészetét – vagy akár bővebben nézve bármiféle művészetet – az tudhatja, hogy minden alkotói tevékenységnek, de ugyanígy a harcművészeteknek is, meg vannak a maga fogásai, alapjai. Gondoljunk csak bele, hogy mondjuk milyen módon tanulnánk meg az aikidot könyvből. Valószínűleg sehogy. Tehát ha tehetjük, akkor keressünk egy számunkra alkalmas mestert, akitől az ecset helyes tartásától kezdve, a megfelelő mozgáson át, az ecset kezelésének apró részleteiig mindent megtanulhatunk. E nélkül nem tudunk igazi sikereket elérni, és csak sorozatos kudarcokkal kell számoljunk, ami elveszi a kedvünket mindentől. Igazán kár lenne, ha ilyesmi történne velünk, hiszen – ahogy első cikkemben írtam – mindenkiben ott a lehetőség, hogy a kalligráfiát kiválóan művelhesse. Tovább...

A Maido hónap-kanjija (november)

Ebben a hónapban ismét egy olyan írásjegyet nézünk meg, amely több értelmet is rejt magában. Ez az írásjegy a kokoro illetőleg shin (心), vagyis szív vagy tudat, elme.
Korábban megnézhettük az út kanjiját, és szóba került, hogy számtalan formában láthatjuk megjelenni a kalligráfiákon. Valójában már a szív írásjegyével is találkoztunk pár hónappal ezelőtt, amikor a mu (無) kanji kapcsán megnéztünk kalligráfiákat, és a mushin (無心) is köztük volt. Ott éppen a tudat, elme értelemben került elő. Tovább...