Megújult a webáruház motorja – Zen Cart 1.5
Egy kis időre most a gépház jelentkezik.
Rettenetesen büszkék voltunk, hogy sikerült beüzemelni a PayPal-fizetést még karácsony előtt, majd kiderült, hogy megkeserítettük nem kevés ember életét, mert az általunk egyébként kedvelt Zen Cart webáruházrendszer pont a forintban fizetés esetén háromból egyszer biztosan, néha sajnos többször is valami furcsa kerekítési hibát jelzett és nem engedett fizetni. A hivatalos javítás legalább fél évet késett, pedig már tudtak róla a fejlesztők. (A Zen Cart ingyenes rendszer, viszont ingyen nem igazán érhető el hozzá jó magyarítás, ha kell, tessenek bennünket keresni.)
A jó hír, hogy megjelent végre a hivatalos frissítés, én némi ügyetlenkedés után azért nekünk is sikerült telepíteni. Ha minden igaz, most már nem fog nyafogni a PayPal, lehet bátran vásárolni (lehúznak mocskosul, de ha eleget tetszenek fizetni, akkor lehet módosítani velük a szerződést). A frissítés egyébként ennél sokkal több javítást és új funkciót tartalmaz, elsősorban a még fokozottabb biztonságot illetően (például az adminnak most már sűrűbben kell majd cserélgetni a jelszavát). Miközben kívülről alig látszik valami, tényleg még sokkal biztonságosabb lett a rendszer (nem mintha eddig tároltunk volna hitelkártya-adatokat, de az ördög nem alszik).
A karácsonyi rohammal együtt mostanra kicsit elfáradtunk, úgyhogy itt az ideje kicsit lazítani… ahogy ismerem magunkat, még a végén elmegyünk pókerezni, ha már úgyis fordítottunk egy csomót online kaszinóknak az utóbbi időben. (Fordításban félkarú rablókban vagyunk a legjobbak, de a pókernél legalább van esély nyerni mások ellen, ha az ember ügyes.)
Egyébként pedig készülnek további meglepetések, műszakiak és nem műszakiak egyaránt, úgyhogy időről-időre tessenek bátran visszalátogatni.
- a gépház -
Indul ismét a kalligráfia tanfolyam
Kedves Érdeklődőink!
A Maido Shodōkai (毎度書道会) kalligráfia tanfolyamára ismét lehet jelentkezni! Egyrészt október óta folyamatosan gyakorol két csoport és lehet hozzájuk csatlakozni, valamit kezdő csoport is indul szombatonként 13 órai kezdéssel. A jelentkezőket külön e-mailben értesítjük a részletekről és az első találkozás pontos időpontjáról.
Tovább...
Újév ünneplése – Kakizome után
A Tan Kapuja Buddhista Főiskola adott otthont a 2012-es Kakizome rendezvénynek január 7-én. Ez az esemény – talán az első magyarországi hivatalos és nyitott Kakizome rendezvény – különleges alkalom volt számunkra. Néhány kép segítségével mesélnénk róla.

Az ecset készítése

A japán kalligráfia iránt érdeklők közt nincs olyan, akit ne érdeklene előbb-utóbb, hogy az általa használt vagy használni kívánt eszközök hogyan készülnek, honnan származnak, mi is a működésük alapja. A japán és kínai kalligráfia eszközei igen speciálisak, amelyek közül talán éppen az ecsetek azok, amelyek igazán felkeltik mindenki figyelmét. A japán kalligráfia ezen eszköze ugyanis nem helyettesíthető semmilyen más ecsettípussal. A Kuretake cég által kiadott mindenféle anyagok segítségével elmélyedhetünk például az ecsetkészítés rejtelmeiben is. Így aztán elérkezett a pillanat, hogy megnézzük, hogyan is készül egy ecset.
Tovább...
Teszt: KURETAKE ZIG Scroll & Brush kétvégű filctoll
A Kuretake cég – talán nem titok – számtalan olyan eszközt, írószert gyárt, amelyekkel nem “csak” a japán kalligráfia szerelmesei, de a nyugati, latin betűs, de akár az arab-, héber-, tibeti- vagy másfajta kalligráfiával foglalkozók is igen komoly alkotásokhoz alkalmas tollakhoz juthat. Ennek egyik típusa a KURETAKE ZIG Scroll & Brush kétvégű filctoll. Megkértük Buzogány Dezsőt, aki latin betűs kalligráfiával foglalkozik, hogy próbálja ki a tollakat és mondja el, hogy mit is tudnak ezek a tollak. És Ő megtette, most pedig elmeséli nekünk, hogy miért érdemes egy ilyen tollal dolgozni, és mire is jók! De olvassuk is inkább az Ő sorait: Tovább...
Kakizome 2012 – végleges program
KAKIZOME 2012
2012. január 7-én, szombaton, A Tan Kapuja Buddhista Főiskola Nagytermében
(1098 Budapest, Börzsöny utca 11.,
a 3-as metróval mind az Ecseri úti, mind a Pöttyös utcai megállótól könnyen megközelíthető 5-8 perc sétával)
Kapunyitás: 14.30
Kezdés: 15.00
Zárás: 18.00
Belépő: 200 Ft
(A TKBF hallgatóinak ingyenes)
A programból:
15.00
Meghívásunkat elfogadta a Hangari Shorakukai vezetője, Nagy Mónika (3. dan), a Nihon Shunju Shoin kalligráfia iskola tagja és csoportja.
Elsőként Ő tart egy rövid bemutatkozást és beszél a csoportról magáról is
15.30
Horváth Janisz, a hangzhoui Kínai Művészeti Akadémia végzett kalligráfia oktatója, grafikus, tipográfus, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanára, aki kínai kalligráfiát oktat szintén elfogadta meghívásunkat és diákjaival együtt tiszteletét teszi rendezvényünkön, és egyben röviden bemutatja a kalligráfia kínai vonatkozásait.
16.00
Kakizome
Gáncs Nikolasz a Maido Shodōkai vezetője, a Kokusai Chūgoku shohō-koku gaka kyōkai tagja, beszél röviden arról, hogy mi is a Kakizome, hogy zajlik mindez Japánban
és kezdődhet az írás!
17.00
Az “év első ecsetfogásának” vége
Kötetlen beszélgetés, teázás a mesterekkel
18.00
Kapuzárás
A helyszínen a Maido Webshop kalligráfia eszközei megvásárolhatóak lesznek, valamint Gáncs Nikolasz Shodō, az ecset útja című könyve is.
Szeretettel várunk mindenkit, aki szívesen betekintene ebbe a művészetbe, és ha szeretné magát kipróbálni,
akkor – a Maido Kft. segítségével és a Maido Shodōkai támogatásával – kölcsönözhet eszközöket (200 Ft-os áron), vásárolhat és választhat többféle papír közül, és elkészítheti a maga Kakizome alkotását, és természetesen haza is viheti azt emlékbe. Az sem baj, ha valaki nem tud japánul, mert a helyszínen segítséget tudunk nyújtani, elkészítünk akár mintát is, amelyet lemásolva nem jelent majd gondot leírni az újévi kívánságokat!
Reméljük, hogy minél többen kedvet kapnak egy igazán különleges és egyedi japános rendezvény meglátogatására!
A 2011-es év kanjija (今年の漢字 ): 絆, kizuna, kötelék
Minden évben, december 12-én, Kiotóban, a Kiyomizudera (清水寺) főpapja, Seihan Mori (森清範) leírja az év kanjiját. Idén a “kizuna” (絆) olvasatú, “kötelék” jelentést hordozó kanjit választották:
Új év, ZIP mangaka, sárkány és a többiek
Japánban a karácsonyt bár ünneplik, azonban beláthatjuk, hogy miért nem lett a japánok számára kiemelkedő esemény. Azonban az új év eljövetelét talán még inkább megünneplik, mint a nyugati világban. Ezt az ünneplést szeretném most bemutatni, miközben kipróbáltam pár olyan Kuretake terméket is, amelyek eddig nem voltak a figyelem középpontjában… Szóval induljon az Újévi móka! Tovább...
Kalligráfia kiállítás
A Maido Shodōkai vezetőjének, Gáncs Nikolasznak a Csepeli Munkásotthonban (Csepel, 1215 Budapest, Árpád utca 1.) található Galéria 21-ben egy kis “vitrinkiállítást” rendeznek.
A kiállítás megnyitója december 3-án, szombaton, 15 órai kezdettel lesz a helyszínen. Egy kis családias hangulatú, beszélgetős élményben lehet része annak, aki ellátogat oda. Tovább...
Kakizome 2012 – friss hírek
Szóval ismételjünk? 2012. január 7-én, szombaton, A Tan Kapuja Buddhista Főiskola Nagytermében (tervezett kezdési időpont 15 óra) a Maido Shodōkai és a Maido Kft. szervezésében KAKIZOME rendezvény lesz!
A rendezvény ezennel pedig megkapja alcímét is: az első kalligráfia találkozó Magyarországon japán- és kínai kalligráfia mesterekkel, csoportokkal és gyakorlókkal!
A Maido Shodōkai meghívását ugyanis elfogadta már több kalligráfus mester és tanítványaik egyaránt. Így a Hangari Shorakukai és vezetője Nagy Mónika 3. danos mester, valamint a kínai kalligráfiát oktató Horváth Janisz, a hangzhoui Kínai Művészeti Akadémia végzett kalligráfia oktatója, grafikus, tipográfus, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanára és kínai kalligráfiás tanítványai a Keleti Nyelvek Iskolájából szintén örömmel fogadták a közös “első írás” lehetőségét! Így aztán mostanra egyre többen izgatottan várhatjuk, hogy egy nagy ünnep részesei lehessünk!
Azonban nem “csak” olyan embereket várunk, akik a kalligráfia elkötelezett gyakorlói. Éppen ellenkezőleg! Szeretettel várunk mindenkit, aki szívesen betekintene ebbe a művészetbe, és ha szeretné magát kipróbálni, akkor a Maido Kft. segítségével és a Maido Shodōkai támogatásával kölcsönözhet eszközöket, vásárolhat és választhat többféle papír közül, és elkészítheti a maga Kakizome alkotását, és természetesen haza is viheti azt emlékbe. Az sem baj, ha valaki nem tud japánul, mert a helyszínen segítséget tudunk nyújtani, elkészítünk akár mintát is, amelyet lemásolva nem jelent majd gondot leírni az újévi kívánságokat! Ötletekkel már szolgáltunk, de később majd bővítjük még a lehetséges kívánságok listáját.
Reméljük, hogy minél többen kedvet kapnak egy igazán különleges és egyedi japános rendezvény meglátogatására!
Legutóbbi hozzászólások